ROTARY CLUB Nyíregyháza

Az alapítástól napjainkig


35. RC Nyíregyháza: Alapítva: 1932 (Charter: 1934. 01. 14.)

Újraalapítva: 2004: Charter: 2004. 12.04.

RI-klubszám: 66954


A klub újra alakulása

A Nyíregyházi Rotary Asztaltársaság 2004 áprilisában alakult meg a Rotary Club Mátészalka, ill. Szováti Tibor közreműködésével. A sikeres induláshoz sok segítséget kaptak még a mátészalkai klub akkori elnökétől, Muskovszky Jánostól is, aki részletes tájékoztatást adott számukra a klubalapítás és működés legfőbb tudnivalóiról, pénzügyi hátteréről. Az alapító klubjuk szakavatott közreműködésének is köszönhető a tagok lelkes tenni akarása mellett, hogy rekordidő alatt felmerült a charter ünnepség megszervezésének kérdése.

Az alapító elnökük, Kovács István a 2004. május 24-i találkozójukon már arról számolt be, hogy a mátészalkai klub bejelentette a magyar és a nemzetközi Rotary klubhálózatnál a Nyíregyházi Rotary Club Asztaltársaságának a megalakulását. Ő vitte végig a megalakulás hivatalos procedúráját, amelynek révén lehetővé vált a Nyíregyházi Rotary Clubnak a nemzetközi szervezet által történő elismerése. Ennek a folyamatnak egy nagyon fontos állomása volt a Rotary Club Nyíregyháza Egyesület 2004. szeptember 27-i alakuló közgyűlése, amelyen az alapító tagok egyhangú határozattal jóváhagyták az egyesület alapszabályát, és megválasztották az első tisztségviselőket. Az asztaltársaság tagjai kezdetben a PRIMOM Inkubátorház klubhelyiségében találkoztak (2005 márciusától a Hotel Centrálban tartják klubülésüket) hétfőnként 19.00 órakor, és az alakuló közgyűlésüket követően már klubszerűen működtek. A charter rendezvényt 12 klub delegáltjai jelenlétében 2004. december 4-én tartották, amikor a 30 alapító tagot felavatták a Megyeháza Dísztermében.

A klub alapító okiratát az 1910-es District kormányzója, R. Engelbert Wenckheim adta át Kovács Istvánnak. Az alapító elnök 2004. december 13-án emléklapot kapott a társaitól az áldozatos előkészítő és szervező munkájáért. Glenn E. Estess (RC Shades Valley, USA) világelnöknek a 35. magyar Rotary club számára írt üdvözlő sorait 2005 januárjában vehette kézbe. Az egri PETS-SETS rendezvényen pedig 2005. április 2-án R. Engelbert Wenckheim kormányzó a 100 éves Rotary évfordulóra emlékezve emléklappal ismerte el alapító elnöki munkáját.

A klub alapító tagjai, elnökei és kitüntetettjei

Az RC alapító tagjai

BALOGH GÁBOR, DR. kardiológus

BALOGH ZSUZSA, DR. fogorvos

BÁLINT ZOLTÁN, DR. vízépítőmérnök

BOJTI ISTVÁN, DR. orvos, pszichoterapeuta

DÁVIDA GÁBOR gépészmérnök, közgazdász, adótanácsadó

DEÁK LÁSZLÓ gépészmérnök, szakmérnök

DEME DÓRA szociálpolitikus

GÁL GYÖRGY, DR. jogász, jogtanácsos

GYÖNGYÖSI ILONA külkereskedő

HÜSE LAJOS, DR. szociológus, biológus

ILLÉSNÉ HORNYÁK MÁRIA könyvvizsgáló

KARÁCSONY ÉVA, DR. gyermek fogszakorvos

KISS FERENC, DR. környezetvédelmi felsőokt., tanszékvezető főiskolai tanár

KOVÁCS GÁBOR erdőgazdálkodás, erdőmérnök

KOVÁCS ISTVÁN vállalkozásfejlesztés, közgazdász, marketing közgazdász

MALECZKI PÉTER informatikus, programozó matematikus

MARKOVICS ATTILA üzletviteli tanácsadás, szakközgazdász

MÁRKUS LÁSZLÓ vállalati logisztika, logisztikai vezető

NYÍRCSÁK JÁNOS humán menedzser, szociális munkás

ÖRDÖGH JÁNOS nyomdaipari mérnök, mérnök-közgazdász

PETRASKÓ ISTVÁN, DR. közjegyző

PÉNZES ILONA gazdasági mérnök

PÉNZES MARIANNA, DR. orvos, népegészségügyi szakember

PINTÉRNÉ DR. GÖNCZI ÁGNES, DR. neurológus, pszichiáter, egészségügyi menedzser

PTÁK ISTVÁN kereskedelmi és anyaggazdálkodási menedzser

SINKA SÁNDORNÉ kereskedelmi üzemgazdász

SZAKÁCS BÉLA mezőgazdasági gépész üzemmérnök

SZATHMÁRYNÉ SIPOS ILDIKÓ, DR. közművelődési szakember

SZIKORA JÁNOS, DR. jogász, közgazdász

URBÁN LAJOS Közgazdász, adótanácsadó

Az RC elnökei

2004-2005 Kovács István

2005-2006 Bojti István, dr.

2006-2007 Kovács Gábor

2007-2008 Pénzes Ilona

2008-2009 Dávida Gábor

2009-2010 Ördögh János

2010-2011 Gál György, dr.

2011-2012 Deme Dóra

2012-2013 Halász Gábor

2013-2014 Maleczki Péter

2014-2015 Dr Pénzes Marianna

2015-2016 Pták István

2016-2017 Dr Kiss Ferenc

2017-2018 Urbán Lajos

2018-2019 Fekete Tibor

2019-2020 Dr Csedreki László

2020-2021 Kovács Krisztián

2021-2022 Pénzes Ilona

2022-2023 – Diczkóné Untener Mónika

2023-2024 Petruska Erika

2024-2025 Dr Pénzes Marianna

Díjazottak

Paul Harris díj

Bordé Katalin (2012)

Kovács István (2012)

Pénzes Ilona (2012)

Deme Dóra (2013)

Dávida Gábor (2014)

Halász Gábor (2014)

Ördögh János (2014)

Pták István (2015)

Márkus László (2016)

Barabás László (2020)

Diczkóné Untener Mónika (2020)

Veze Andrásné (2020)

Kovács Krisztián (2021)

Fekete Tibor (2022)

Maleczki Péter (2023)

Pénzes Marianna (2023)

Deák László (2023)

Wermeser Gábor  (2023)

Barabás László (2024)

Maleczki Péter (2024)

Magyar Rotaryért Érdemérem

Barabás László (2015)

Pénzes Marianna (2015)

Deme Dóra (2017)

 Szent-Györgyi Albert Rotary díj

Bordé Katalin (2009)

Márkus László (2009)

Barabás László (2015)

Pénzes Marianna (2015)

Fekete Tibor (2016)

Kovács István (2016)

Pénzes Ilona (2016)

Pták István (2016)

Maleczki Péter (2020)

Deme Dóra (2023)

Pták István (2023)

Kovács Krisztián (2023)

Magyar Rotary Érdemes Tagja

Pénzes Ilona (2013)

Pénzes Marianna (2024)

Nyíregyházi Rotaryért díj

Pták István (2014)

Dr Gaizler Gyula díj

Pénzes Marianna (2016)

Olajos József (2017)

Diczkóné Untener Mónika (2018)

Kovács István (2018)

Pták István (2018)

Veze Andrásné (2018)

Barabás László (2021)

 Tiszteletbeli tagok

Szikora János

Gajdos László

Kovács Gábor

Ördögh János

Szabó Dénes

Urbán Lajos

Elhunyt klubtagjaink

Csokonayné Csáki Mónika, dr.

2007. május 11-én fájó szívvel búcsúzott valamennyi nyíregyházi rotarista Csáki Mónikától, a klub titkárától, aki tragikus balesetben vesztette életét. A temetésen megjelent Barabás Endre alkormányzó is, aki a kormányzó, valamint a magyar rotaristák együttérzését tolmácsolta.

Gál Márta

2017-ben lett clubunk hivatalos tagja, aki egyedi személyiségével, kedvességével azonnal belopta magát a klubtagok szívébe. Számtalan felejthetetlen születésnapi estet szervezett, vidám játékokkal és komoly gondolatokkal. Rövid súlyos betegség után 2021 októberében távozott az égi rotarystákhoz. “Olyan volt, mint egy tavasztündér, virágos, nagy szoknyával, extrém stílusával, belibbent és egyszer csak tova repült.”

Klubélet

A klub tagjai 2005 márciusától a Hotel Centrál klubtermében találkoznak, továbbra is hétfőnként 19.00 órakor. A tagság összetétele folyamatosan változik. A 2024-25-ös Rotary évben huszonkilenc aktív tagja van a klubnak. A Rotary Club Nyíregyháza a szolgálat és a támogatás vezérelvéből kiindulva fejti ki tevékenységét. Lokálpatrióta beállítottságánál fogva a helyi társadalomban élők felé fordul, és városuk közösségének támogatására törekszik. Ez a hátrányos helyzetűek támogatásában, tehetséggondozásban, a diákcsere programban, a Rotaract club korábbi támogatásában (a Nyíregyházi Rotaract Club működése 2025-ben megszűnt), oktatási, egészségügyi és szociális területen indított projektek és jótékonysági rendezvények, estek szervezésében nyilvánul meg.

Jelentősebb projektek, események a klub életében

Rotary Nemzetközi Diákcsere Program

A klub Márkus László ifjúsági felelősnek köszönhetően nagyon korán, már megalakulásuk első évében bekapcsolódott a Rotary Nemzetközi Diákcsere Programba, és klubtársuk töretlen lelkesedésének eredményeként mind a mai napig rendkívül eredményesen részt vesznek abban, részt vállalva a területi feladatok ellátásában is. Márkus László már a 2004. november 15-ei ülésen tájékoztatta az asztaltársaság tagjait a diákcsereprogram lényegéről, lehetőségeiről és annak fontosságáról a jövő nemzedékének fejlődése érdekében.

Ennek köszönhetően már az első évben, 2005-2006-ban négy nyíregyházi diák kapott lehetőséget, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban, az USA-ban és Mexikóban szerezzenek életre szóló élményeket és képviselhessék hazánkat a nagyvilágban. Természetesen négy cserediákot látott vendégül a frissen alakult klub Brazíliából, az USA-ból és Németországból. Az első év sikerei ösztönözték a klubot a program folytatására, így évente több diák tud bekapcsolódni a diákcsereprogramba, ami igen népszerű lett Nyíregyháza középiskolásainak körében. Megfordultak gyerekeik szinte minden földrészen és vendégül láttak sok-sok országból érkező fiatalt, akik jól be tudtak illeszkedni a város középiskoláinak életébe. A program helyi sikerét bizonyítja, hogy több korábbi külföldi cserediák vissza látogatott régi családjához. A covid járvány megakasztotta ezt a sikeres programot, így az utolsó cserediákok 2020-ban indulhattak más földrészek felfedezésére és érkeztek Nyíregyházára Dél-Amerika 3 országából fiatalok.

GSE csoportok fogadása

A megalakulásukat követő első hat évben kétszer fogadtak sikeresen delegációt a Csoportos Tanulmányi Csereprogram keretében. 2007. április 30. és május 6. között a nyíregyházi rotaractosokkal együtt Kaliforniából (USA, D 5300) érkezett küldötteket láttak vendégül, akik főleg képzési, továbbképzési, szociálpedagógiai és fogyatékos-ellátási kérdéseket tanulmányoztak Nyíregyházán. 2008 júniusában Németországból fogadtak fiatal szakembereket három napra, akikkel kikapcsolódásként egy íjkészítő mestert is meglátogattak, és a nyilazás fortélyaival ismerkedhettek. Bár a klubok nagy többsége, így a Nyíregyházi Club is nyitott a nemzetközi tapasztalatcserére, ez a program sajnos rajtuk kívül álló okok miatt megszűnt.

Rotary Karácsony

Az egyik legkedveltebb jótékonysági program 2005 decembere óta óvodáknak, egészségügyi gyermekotthonnak, és más gyermekközösségeknek adnak ajándékot, karácsonyi élményeket az ünnep közeledtével. A Rotaract Club Nyíregyháza megalakulását követően a karácsonyi ajándékozás velük közös project keretében történt. A két klub 2009. december 18-án például 150 gyermeket ajándékozott meg Nyíregyházán. Száz ajándékcsomagot a Jósa András Oktató Kórház Gyermekosztályán, újabb ötvenet a Nyírszőlősi Lakásotthonokban adtak át. A klub karácsonykor támogatta a Szent Kamill Szeretet Otthont, ill. a Szent Kamill „Életet az Életnek” Közhasznú Alapítványt, ami Nyíregyházán, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és az Észak-alföldi Régióban fogyatékkal élők társadalmi kohéziójának erősítésére, életminőségének javítására, az aktív állampolgári létük fenntartására, továbbá az idősek segítésére és szociális problémáinak kezelésére törekszik.

“A Mikulás házhoz megy” program keretében az utóbbi években a Mikulás a fogyatékkal élő diákokat tanító iskolákba látogatott. Több mint nyolcszáz diákja kapott ajándékcsomagot, az ajándékozók pedig csodálatos igazán szívmelengető műsort a Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI, a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola És Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nyíregyházi Ridens Gimnázium, Szakiskola és Kollégium Mikulás ünnepségén. 

A könyvekkel szeretetet, ismereteket, lehetőségeket ajándékozunk. Az olvasással egy sajátos, mindenki számára egyedi csodás világ nyílik meg. Adományaikkal és az értő olvasást, valamint az olvasóvá válást segítő programokkal a Nyíregyházi Rotary Club sok-sok fiatal és felnőtt számára teszi elérhetővé az olvasás örömét.

Könyvadomány Kárpátaljára

A klub könyvadomány projektje 2006 novemberében indult Kárpátaljára, Márkus László kezdeményezésére. A klubtagok egy volt vállalati könyvtár állományát válogatták át ebből a célból.

Nagy értékű könyvadomány 2009 májusában került Ukrajnába, Kárpátaljára.

Az RC Nyíregyháza 5163 db szépirodalmi, ismeretterjesztő, természettudományi könyvet, ill. lexikont juttatott el a Técsői Magyar Tannyelvű Illyés Gyula Református Líceum, a Nagyszőllősi 3. számú Perényi Zsigmond Középiskola és a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskola számára. Ezzel a könyvtárral a klub hathatós segítséget kívánt nyújtani a határ menti diákság magyar nyelvtudásának az ápolásához, ismereteik bővítéséhez, hozzájárulva kulturális fejlődésükhöz és szellemi kapcsolattartásukhoz az anyaországgal. A könyveket nyolc raklapon 140 dobozban szállították át, amelyhez a Külügyminisztérium adott hathatós segítséget.

Ismeretterjesztő új könyvek adományozása A Mosonmagyaróvári Rotary Club jóvoltából egy raklapnyi ismeretterjesztő gyermek és ifjúsági könyvet tudtak karácsonyi ajándékként iskolákba, és állami gondozott fiataloknak kiosztani.  

A hátrányos helyzetű tehetségek gondozása

A nyíregyházi rotaristák mindig kiemelten kezelték a hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozását. A „hátrány” fogalmát nem az aktuális szociálpolitikai címkék mentén – mint a jövedelmi helyzet, lakóhely stb. – értelmezik. Számukra hátrányos helyzetű az a nem feltétlenül szegény sorsú fiatal is, aki hátterének egy más jellegű problémájából fakadóan nem képes tehetségét kibontakoztatni. Célkitűzéseik elérése érdekében együttműködnek a Talentum Alapítvánnyal, a Gyermekmosoly Egyesülettel, és a nyíregyházi önkormányzat Gyermekjóléti Szolgálatával.

A 2005-2006-os évben az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, ill. a Kodály Zoltán Általános Iskola hátrányos helyzetű tehetséges diákjait karolta fel a klub. A 10-12 fős gyermekcsoport számára heti rendszerességgel, pedagógusok irányításával készségfejlesztő és személyiségfejlesztő foglalkozást biztosítottak. A klub tagjai egyhetes záró tábort szerveztek nekik a Zemplénben, és ellátogattak hozzájuk ill. a programjaikban is részt vettek. Az év végén a gyermekcsoport a klub és a város nyilvánossága előtt műsort adott elő a Vikár Sándor Zeneiskolában.

A következő ciklusban a tehetséggondozási program keretében támogatott gyermekek telt házas növendék-hangversenyt tartottak a Zeneiskolában, amellyel nagy sikert arattak. A rotaristák Ifjúsági Rotary Tábort szerveztek a számukra Tiborszálláson, Vadaskertben.

A 2007-2008-es Rotary évben két hónapig tartó nyári napközis tábort szerveztek a Huszár-telepi gyerekeknek a Gyermekjóléti Szolgálat ötlete alapján, amihez anyagilag hozzájárult a Rotary Club is. Az ötvennapos program során olyan foglalkozásokat szerveztek a hátrányos helyzetű diákoknak, amelyek segítették az iskolában megszerzett tudásuk szinten tartását, a szocializációjukat és az integrációjukat. Énekelt a táborozóknak Palya Bea, és olyan helyekre jutottak el, ahová korábban nem volt lehetőségük. Többször jártak a Vadasparkban, a strandon, de bowlingozhattak is. A táborban naponta 30-35 gyerek vett részt, akikről a tanévkezdés után pozitív visszajelzések érkeztek az iskoláktól. A 2008-2009-es periódusban a klub a hosszú távú tehetséggondozó programja mellett támogatta többek között Nyíregyháza módszertani bölcsődéjét, a Babaház Bölcsődét bababútorokkal és kültéri játékokkal, ill. a Halmozottan Sérült Gyermeket Nevelő Családok Megyei Egyesületét pénzadománnyal. Számukra a Harangodi Erdészeti Erdei Iskolában, 2009. május 16-án, egy nagyszerűen sikerült családi nap keretében adták át a Rotary Club Nyíregyháza tavaszi színházi jótékonysági estjének a bevételéből származó támogatást, amit az egyesület a sérült gyermekek és emberek fejlesztésére fordított. A rendezvényen mintegy 150 fő vett részt.

A tehetséges fiatalok támogatása a későbbi években is folytatódott, 2018-tól TALENTUM program néven.

Rotary tehetséggondozó és ösztöndíj program

A klub Tudás Mindenkinek című előadássorozatát és a Tehetséggondozó programját tovább gondolva indította be az új projectjét, amit Kovács István dolgozott ki. A 2010-től elindított újszerű támogatási programjukban tehetséges, de hátrányos helyzetben élő, Nyíregyházán középiskolában tanuló diákok támogatását tűzték ki célul. A résztvevőknek lehetőségük nyílik ösztöndíj elnyerésére, aminek az a feltétele, hogy az előadásokon elhangzottakat feldolgozzák, és abból egy esszét készítsenek.

A program érdemi támogatást, segítséget nyújt évente legalább 4-5 gyereknek, de a klubnak az a célja, hogy ennél sokkal szélesebb kört mozgasson meg, s mindenkinek nyújtson valami jót. Azokat támogassa, akik tényleg rászorulnak arra anyagilag is. A támogatott korosztály: a 14-17 éves diákok. A program több egymásra épülő, és egymást erősítő részből áll, amely a gyermekek motiválásán kívül a tanárok és iskoláik érdekeltségét is megteremti. Egy-egy előadás témáját már jó előre ismertetik a diákokkal, így alkalmuk nyílik arról tájékozódni. A diákoknak minden általuk kiválasztott témáról egy esszét kell készíteniük, ami lehetőséget biztosít az adott tárgykörben való elmélyülésre.

A klub célja az, hogy valamennyi résztvevőnek ismeretszerzést, továbbá pályaválasztási orientációt biztosítson, és ki tudja választani azt a 3-6 főt, akit a továbbiakban havonta ösztöndíjjal támogat. A tehetséggondozó program nyertesei közül két diáknak van lehetősége a Rotary klub szociális ösztöndíját megkapni. A kiválasztás az iskola és a tanár javaslatai alapján történik. Az ösztöndíj időtartama mindkét esetben hat hónap. A diákok mellett a tanárokat és iskoláikat is igyekeznek bevonni a programba. A résztvevő iskolákból egy-egy tanárt is felkér a klub előadás tartására. Számukra Az év tehetséggondozó tanára címmel különdíjat alapítanak 50 000 Ft összeggel. Az az intézmény, amelynek a diákjai és tanárai a legjobban szerepelnek a programban, évente elnyerheti a Tehetségek iskolája kitüntető címet a hozzá tartozó 100 000 Ft-os adománnyal. A klub tehetséggondozó programjának keretében az első jutalmak átadására 2010 júniusában került sor.

A tehetség támogatásának új formája a 2018-ban indult TALENTUM program. A klub hagyományteremtő szándékkal indította el 2018/19 elnöki évben a „Talentum” elnevezésű fiatal tehetségeket támogató programját. Olyan 14-18 éves nyíregyházi fiatalok pályázhattak a három kategóriában minden évben meghirdetett támogatásra, akik a korosztályukban kiemelkednek a természet- és humán tudományok, művészet vagy sport területén nyújtott teljesítményükkel. Az elmúlt években a különböző sportágakban (futás, úszás, golf, karate, lövészet), művészeti ágakban (tánc, ének, zene) és tudományterületen (robotika, matematika, innováció) sok ifjú tehetséget segítettek sikeres karrier építésében. Több, a Talentum programban is díjazott fiatal ért el nemzetközi sikereket.

Tapintható láthatatlan

A Rotary Club Nyíregyháza elhatározta, hogy az ország más városaihoz hasonlóan Nyíregyháza város főterén is felállít egy „Tapintható Láthatatlan” térplasztikát. A világban számos helyen léteznek látássérültek tájékozódását segítő objektumok, legtöbbször bronzból vagy kerámiából készült dombormű formájában. A kicsinyített modellt kitapogatva egy adott város főterének szerkezetéről, panorámájáról vagy híres építészeti jellegzetességének szépségéről, formájáról mesélnek nem látó társainknak. Nyíregyháza belvárosában valódi turista látványosságként mutatja be a belváros legszebb épületeit az elhelyezett bronz dombormű, amelyen Braille írással is olvashatók az épületek nevei.

Céljuk az volt, hogy kézzel jól tapintható domborművön mutassák be Nyíregyháza belvárosát. Látássérült embertársaik számára ez különösen fontos, hiszen így számukra is megélhető térélményt, a helyi nevezetességek megismerését és a jobb tájékozódás lehetőségét nyújtják. A projekt a tervezéstől az átadásig 3 Rotary évet érintett. A projekt előkészítője Halász Gábor, a projekt menedzsere Maleczki Péter, a projekt átadója 2014 októberében Dr. Pénzes Marianna.

„Áramlat – Tiszta légzés” projekt

A 2014-2015 elnöki év egyik kiemelt projektjével olyan központ kialakítását támogatták, ahol légúti betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását segítő sószoba került kialakításra. Az itt elhelyezett orvosi berendezések illetve a gyerekek gyógyulását segítő környezet megteremtése hozzájárul a gyorsabb felépüléshez, illetve a kórházi bennfekvés elkerüléséhez.

A speciális környezetben a gyerekek játszva gyógyulhatnak, az alapellátás és a fekvőbetegellátás orvosai javaslatára a sószobát a kis betegek ingyen vehetik igénybe. Az „Áramlat – Tiszta légzés” projektet a Rotary Club Nyíregyháza 1.500.000 forinttal támogatta, melyet jótékonysági koncertek, bál és a Rotary Akadémia keretében szervezett előadások bevételéből finanszíroztak. A központot a klub ünnepélyes keretek között adta át a Nyíregyházi Önkormányzatnak további működtetésre.

Rotary autós közúti GPS pontkereső verseny A Klub 2013-ban jótékonysági autóversenyt szervezett. A versenyzők a Szatmár-Beregi Szilva út településeit járták végig. A verseny során különböző pontokat kellett a versenyzőknek megtalálnia GPS segítségével. A nevezési díjakból befolyt összeget egy készségfejlesztő játszótérre kívánta a Klub fordítani.

Integrált Játszótér

Az Integrált Játszótér alapkövének letétele K.R. Ravindran világelnök és felesége jelenlétében zajlott 2015-ben. A rendezvényen a város és a megye vezetői is részt vettek.

Ez a játszótér különleges helyet foglal el a város szívében, hiszen az a hely, ahol ép és sérült gyermekek egyaránt szabadon és együtt játszhatnak, ahol a különbözőségek nem elválasztanak, hanem összekötnek. A város központjában kialakított játszó-téren együtt játszhat az is, aki kerekesszékkel, aki bicegve vagy aki gond nélkül futva jön ide. Ez a hely mindenkié, adottságaitól függetlenül.

A játszótér nem csupán a közösség számára nyújtott újdonságot, de szakmai elismeréseket is hozott. Az országos FIABCI pályázaton első helyezést nyert a közterület megújítási kategóriában, valamint egy külön díjat is kapott, ami még inkább felhívta a figyelmet a projekt társadalmi jelentőségére.

 Mindez nemcsak egy fizikai tér megteremtése volt, hanem egy közösségi misszió, amely a befogadást és az egyenlőséget hirdeti.

Maguk a fogyatékos gyerekek is hozzájárultak a ma már a város büszkeségét is jelentő közösségi tér kialakításához, hiszen a játszóteret körülölelő kerítéseket egészséges társaikkal közösen készített festmények díszítik.

Ez alkalomból megalapításra került a Dr. Gaizler Gyula emlékdíj, melynek első, sorszámozott darabját a Világelnök vette át. A közkedvelt játszótér 2023-ban a Kneipp lépegetővel bővült.

Defibrillátor átadása

Egy automata defibrillátor hiánya, elérhetetlensége jelentős és visszafordíthatatlan hátrányt jelenthet. Az azonnali újraélesztést támogató készülék, ill. megfelelő használata életet menthet! A Nyíregyházi Rotary Club defibrillátort helyezett el a Piac Csarnokban és az alkalmazásához megfelelő információkat nyújtó oktató-filmet is készítettek. Az újraélesztés Világnapja alkalmából Legyél Te is Életmentő! című DVD film készült, mely hétköznapi nyelven mutatja be a defibrillátor használatát.  A film a Magyar Reanimációs Társaság elismerését és szakmai támogatását is elnyerte.

Integrált sportvetélkedő Hagyományos módon szervezték meg minden évben az Integrált Sportversenyt 100 fő fogyatékkal élő és ép gyermek részvételével. Itt tényleg mindenki hozzá tud járulni a közös sikerhez, mely elérhetetlen együttműködés, elfogadás, kölcsönös támogatás nélkül. A sportvetélkedő legfontosabb jellemzője, hogy ép és fogyatékkal élő fiatalok egy-egy vegyes csapatban versenyeznek.  A gyerekekben erős a versenyszellem, mindent megtesznek a győzelemért, ezért nagyon fontos, hogy a oda-vissza támogassák egymást az egészséges és valamilyen hátránnyal küzdő diákok. Ennek a rendezvénynek leginkább az adja a szépségét, hogy itt találkozik két, azonos korosztályú társadalmi csoport, ami különböző szinten teljesít, ugyanakkor azzal, hogy vegyes csapatokban versenyeznek, mindenkinek megvan az esélye a győzelemre.

Az „Ecsetre fel a Gyermekekért” program lassan az egész országban ismert, elkötelezett rotarysták és segítőik teszik színes rajzaikkal szebbé, otthonosabbá egészségügyi, szociális gyermekintézmények és óvodák, bölcsődék falait. Nyíregyházán a gyermekszemészeti osztály kapott igazi mesefalat.

Színházi előadások, koncertek

Lili bárónő

Mamma Mia

Mary Poppins

Cantemus Jótékonysági Koncert

Princess

Hernádi Judit és Heilig Gábor a Barbizon színpadon

Keep Floyding koncert

A diktátor

My fair lady

Sweik

Varnus Xavér koncert (10 éves és 20 éves charterünk kiemelkedő rendezvénye volt)

Francia sanzonest

Lehár Ferenc est

Nők a Rotaryban

A Rotary Club Nyíregyháza első női elnöke (2007-2008), Pénzes Ilona 2016-2017 évben Magyarországon nőként először töltötte be a Rotary Magyarország kormányzói tisztségét.

„A férfi teremti a világot, a nő pedig megtartja és gondozza.” Jókai Anna sorai adták a „Nők a Rotaryban” címmel Budapesten, 2016. október 28-30 között szervezett nemzetközi konferencia mottóját. A rendezvény természetesen nem csak nőknek szólt. A konferencia célja párbeszédet elindítani a nők társadalmi szerepvállalásáról, a különböző életterek összehangolásáról, mindazokról a kihívásokról és „hozzáadott” értékekről, melyeket a rotarysták megélnek a klubokban végzett munkájuk során. Találkozásuk nem titkolt elvárása a barátság és partnerség elmélyítése, a tapasztalatok megosztása, s mindezek mellett igazolni a női és férfi személyiségjegyek egymást kiegészítő, a Rotary célok megvalósítását elősegítő értékeit.

Faültetés a Robinson dombon

A Rotary sétány kialakítása emlékezetes projektje a klubnak. A nyíregyháziak körében jól ismert Robinson domb negyven egynéhány éve, a Jósaváros építése közben épült.Hamar kedvelt lett az arra járók körében, hiszen az erdészet csodálatos rönkvárat épített a legnagyobb dombra, ahonnan télen szánkózni is lehetett. A faültetés szimbolikusan is jelképezi a jövőbe vetett hitet és a fenntarthatóság iránti elkötelezettséget. A természet megóvása és a városi zöldterületek bővítése iránti felelősség tudatukat ültették el minden facsemetével, amelyet azóta gondoznak és figyelnek.

A klub 20 éves évfordulója alkalmából a német testvérklub tagjaival közösen került sor faültetésre, az elpusztult fák pótlására.

„Mesés virágládák”

A mesés motívumokkal díszített virágládákat fiatal rotarysták ( Earlyact, Interact) és a klub tagjai készítették közös munkával, melyekkel Nyíregyháza számos pontján találkozhatnak. Mára már számos magyar város játszótereit díszítik ezek a különleges virágládák, amelyek a közösségi kreativitást és a természet iránti szeretetet hirdetik.

A „Mesés virágládák” projektért a klub elnyerte az MRCSZ Élhető Földért munkacsoport Bálint György-díját, amelyet kimagasló közösségi munkáért és innovatív kezdeményezésekért ítélnek oda.

A Jótékonysági Kacsaúsztatás nemcsak a közösségi összefogást és az adománygyűjtést erősítette, hanem jelentős elismerést is hozott a városnak.

A jótékonysági rendezvény megkapta a város marketing díját, amely kimagasló teljesítmény és példaértékű közösségi események szervezéséért ítélhető oda.

A kacsaúsztatás során összegyűlt adományokat nemes célokra fordították, a legfontosabb eredményük az Integrált játszótéren átadott Kneipp-lépegető volt, melyen különböző struktúrájú és formájú felületeken mehetnek végig a gyerekek, ezzel stimulálva a talp különböző reflexpontjait. Ezt Sebastian Kneipp német természetgyógyász fejlesztette ki egészségmegőrzés céljából.

Rotary KIP program

Global Grant keretében indult a Nyírtelki Szent Anna Katolikus Általános Iskolában a Komplex instrukciós program röviden KIP, mely egy olyan speciális kooperatív tanulási eljárás, amely különböző képességű és teljesítményű gyerekek hatékony együttnevelését tűzte ki célul. A projektet a Nyíregyházi Rotary Club és az Ebersberg-Grafing Rotary Club támogatta. Az intézmény innovatív pedagógusai elsajátították a módszert és 2021.11. 22-én a mentorok előtt mutatták be, hogyan alkalmazzák ezt az élményalapú oktatási formát saját tanítási óráikon.

Az új megközelítéseket, módszereket, és eszközöket alkalmazó, bizonyítottan sikeres oktatási módszer bevezetésével csökkenteni lehet az iskolai lemorzsolódást, erősíteni az együttműködést, toleranciát, empátiát, a tanulás iránti motivációt olyan iskolai környezetben ahol magas a hátrányos helyzetű, beilleszkedési és magatartás problémákkal küzdő, és más kultúrájú diák.

Az iskola azóta is sikeresen alkalmazza a módszert, mely ma már az Oktatási Minisztérium által is elismert eszköz a hátrányos helyzetű diákok integrációjának elősegítésében, a lemorzsolódás csökkentésében.

„Tudás mindenkinek” előadás-sorozat a Nyíregyházi Főiskolán

A nyíregyházi Rotary Club egyik fő küldetése a tehetséges fiatalok segítése. Ennek szellemében indította a „Tudás mindenkinek” előadássorozatát középiskolás fiatalok számára, havi egy alkalommal, azzal a céllal, hogy az élet fontosabb dolgai iránt érdeklődő, többre vágyó fiatalok számára értéket közvetítsenek. Szeretnék személyiségüket, érdeklődésüket olyan irányba terelgetni, hogy fejlődésük, életútjuk sikeres legyen, értékesebb és nyitottabb tagjai legyenek a társadalomnak. Néhány példa az ott elhangzott előadásokra. Szilágyi István keleti harcművész mester a modern embert érő kihívásokról és azokra adható válaszokról szólt a fiataloknak. Dr. Popovics László a Sikeres életpálya esélyei, avagy ami rajtad múlik…, Kovács István A sikeres vállalkozás titkai és feltételei, dr. Göőz Lajos: Lehetőségek és valóság a megújuló energiák területén, Kovács Gábor: Erdő és Ember, Gerliczkiné dr. Schéder Veronika: Beszédes agy címmel tartott előadást.

Rotary Akadémia, tudás-tudomány

A klub számos előadást szervezett az elmúlt években, ahol nemcsak nemzetközileg elismert szakemberek tudását, tapasztalatait sikerült megosztani, de a széleskörű érdeklődés miatt erősítette a klub (el)ismertségét, betekintést engedett a Rotary életbe. A sokszor több száz résztvevőt megmozgató előadásokon a tudáson túl lehetőség van új kapcsolatok kialakítására és a klub által elfogadott jószolgálati programok támogatására is.

Tudáspresszó sorozat az ELTE, és az Evangélikus Kertvárosi Gyülekezettel együttműködve.

Prof. Dr. Bagdy Emőke: Lélekgyógyír – az élet szeretete, boldogság és boldogulás

Pál Feri atya: Természetes spiritualitás

Ábri Judit: Hozd ki magadból és másokból a legtöbbet, hisz ez a siker kulcsa!

Dávid Beáta: Kapcsolataink világa

Ferenczi József – A gyógynövénygyűjtés mágikus titkai

Erdélyi György színművész előadása

Pódiumbeszélgetés Habsburg György nagykövettel

prof emeritus Csepeli György – „Rabok legyünk vagy szabadok – a mesterséges intelligencia jövője”

Kőrösi Csaba ENSZ közgyűlés korábbi elnöke – Változó világrend – kihívások az ENSZ előtt

Online előadás – A történelem fehér foltjai

Eseti segítő projektek

2008 augusztusában a Nyíregyházi Mentőszolgálatot és a határon túli árvízkárosultakat támogatták. 2008 decemberében csángó gyerekeket ajándékoztak meg a „Cipősdoboz” akcióban; a Kerekerdő óvodának bábokat ajándékoztak. Támogatták a Polio Plus programot.

2009 és 2010 adventjén a rotaractosokkal közösen forralt bort kínáltak a főiskolán.

2014-ben adományt gyűjtöttünk a nepáli földrengés áldozatainak.

2021-ben a horvátországi földrengés áldozatainak gyűjtöttek.

2020-ban a  COVID világjárvány megmutatta a szolidaritás, a jószolgálat hihetetlen eredményeit. A klub 1.055.000 Ft-ot gyűjtött össze a Jósa András Kórháznak fertőtlenítő eszközök beszerzésre.

2022-ben ismét széleskörű összefogásra lett szükség. Az ukrajnai háború áldozatainak támogatása – 7.670.000 Ft értékben az Ebersberg-Grafing Rotary Clubbal együtt speciális gépeket, tartós élelmiszereket, mindennapi élethez szükséges eszközöket szereztek be és juttatták el ungvári Rotarysták segítségével a rászorulóknak.

2025-ben a Szabolcs-Szatmár-Beregi Hospice Alapítvány részére 85 db párna és
 párnahuzat adományozása történt közel 300 ezer forint értékben. Céljuk, hogy életük egyik legnehezebb kihívásával küzdő páciensek közérzetét javítsák, kényelmesebb elhelyezésüket segítsék.

Számítástechnikai eszközök adományozása

A COVID járvány idején összesen 109 db tabletet adományoztak (több mint 7 millió forint értékben) hátrányos helyzetű gyerekek számára, közülük sokaknak ez volt az egyetlen lehetőség a tanulás folyamatos biztosítására. Bokortanyákon élő, vagy nehéz sorsú, állami gondozott fiatalok részesülhettek az adományból.

Német anyacég hazai vállalatán keresztül többször is kapott a klub lehetőséget használt, de jó állapotú számítógépek adományozására. A gépeket a klub klaviatúrával és monitorral kiegészítve, szoftwerét megújítva adta át nevelőszülőknek, krízisben lévő vagy rászoruló családokat elérő szervezeteknek. Ezen adományokban az Oltalom Szeretetszolgálat gyermekjóléti és gyermekvédelmi részlegeinek ellátottjai részesültek.

Pihenőpadok elhelyezése a Nyíregyházi Állatparkban

2019-ben készültek el az első raklapokból összeállított padok, amelyek később a “padbizottság” (férfi klubtagok csapat) saját készítésű új padjaival egészültek ki.

Az állatpark látogatói szívesen pihennek meg az asztaloknál, a padok karbantartása is megtörténik a klub segítségével.

District Grant pályázatok

„Jobb velünk a Világ! – Fogyatékosok az egészségesekért” District Project támogatása

A klub részt vesz a „Jobb velünk a Világ! – Fogyatékosok az egészségesekért” District Projectben. 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben a Szent Kamill „Életet az Életnek” Közhasznú Alapítvány támogatásával 30-40 fogyatékkal élő nyíregyházinak biztosították, hogy részt vegyen a „Jobb velünk a világ” gálán.

További sikeres pályázatok

  • Talentum program, 656.980 Ft.
  • „Játssz és nyerj!” (magaságyás és kültéri játékok) 609.391 Ft
  • „Érts jól engem!” (képességfejlesztő játékok) 840.000 Ft
  • „Bújj az autizmussal élő fiatalok bőrébe”  (képességfejlesztő eszközök) 716.820 Ft
  • „A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik” (újraélesztő csecsemő baba) 748.000Ft

5 elnöki év, 5 elnyer pályázat, 3.571.191 Ft bekerülési összeg, melynek 50% volt saját erő és 50% volt DG támogatás.

A projektek támogatására szervezett különböző rendezvények

Jótékonysági Rotary Bál

A 2005-2006-os Rotary évben rendezte a klub a Zay Anna Gimnázium aulájában az első jótékonysági bált, amelynek fő attrakciója a festmény árverés volt. A bál fővédnöke Csabai Lászlóné polgármester és Helmut-Ruediger Scholz (RC Geras/Waldviertel) kormányzó volt. A programot a klub négy cserediákja színesítette. A rendezvény előtt a Városi Galériában állította ki a klub az árverezendő festményeket, amihez jó sajtót is szerveztek, így az egész városban tudtak róla. A bálban nyíregyházi képzőművészek nagylelkű adományát árverezték el, ami nagyon jól sikerült. Az így keletkezett bevételt a tehetséggondozásra fordították.

2006 novemberében Jótékonysági Farsangot szerveztek, amelyen képvásárlási lehetőséggel egybekötött kiállítás is volt. A 2006-2007. évben a Lugas étteremben a fő hangsúlyt a barátság ápolása kapta a jótékonysági bál megrendezésekor, ezért szűkebb, családias légkörben zajlott a jótékonysági bál, aminek bevétele szintén a tehetséggondozó projektek anyagi hátterét gyarapította.

2018-ban a karácsonyi forgatag lehetőséget adott a klub ismertségének növelésére és természetesen az adománygyűjtésre is.

2019-ben a karácsonyi forgatagban forralt bor és forró tea kínálásával összesen 500 ezer Ft-ot gyűjtöttek össze, amellyel a “Gift of life” program keretében határon túli gyermekek szívműtétjét támogatta a klub.

Jótékonysági színházi előadások

2005. február 4-én a Váci Mihály Művelődési Központ és az RC Nyíregyháza közös jótékonysági estet szervezett az ázsiai szökőár túlélőinek a megsegítésére.

A nyíregyházi Rotary Club 2007. november 30-án jótékonysági színházi előadást szervezett. A választásuk a sikerű Valahol Európában című darabra esett, a Móricz Zsigmond Színház társulata előadásában. A jegyárakból befolyt összeget a szervezők a Nyírszőlősi Gyermekotthon lakói javára fordították oly módon, hogy a Napkori Erdei Iskolában táborozást szerveztek a gyermekeknek, ahol személyiségfejlesztés és más érdekes programok várták a fiatalokat.

Ősbemutatóra invitálta vendégeit a Rotary klub a Móricz Zsigmond Színházba, 2009. március 6-án. Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művének sajátos hangulatú, mozgást és szöveget vegyítő parafrázisát tunde@csongor.hu címmel vitték színre az országszerte ismert táncművész, Ladányi Andrea77 rendezésében. A jegyek eladásából befolyt összeget a klub a hosszú távú tehetséggondozó programja mellett a sérült, nehéz helyzetben levő gyermekek és gyermekintézmények támogatására használta fel.

A klub szervezésében 2010. április 22-én ismét jótékonysági színházi előadás megtartására került sor, a Móricz Zsigmond Színházban. Akkor a Leszállás Párizsban című vígjátékot láthatta a közönség, aminek a bevételét a tehetséggondozó program kapta meg.

Budapesten a Centrál Színházban a My fair lady előadásán a nézők a nyíregyházi integrált játszótéren kialakított Kneipp lépegető megvalósításához járultak hozzá.

Jótékonysági Rotary hangversenyek

A nyíregyházi rotaristák 2004-ben már asztaltársaságként nagyon sikeres, több mint 1 000 000 Ft bevételt eredményező jótékonysági koncertet szerveztek a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására. Jótékonysági tevékenységük anyagi hátterének biztosítására alkalmanként azóta

Az Ebersberg-Grafing Rotary Club tagjai is részt vettek a 2019-ben szervezett jótékonysági koncerten, ahol a Cantemus Gyermekkar csodálatos hangú énekesei szereplésével sikerült jelentős adományt gyűjteni.

Varnus Xavér a Nyíregyházi Rotary Club életében két alkalommal, a 10 éves és a 20 éves charteren adott felejthetetlen orgonakoncertet.

2014-ben nagyszabású koncerttel ünnepelte meg a klub alapításának 10. évfordulóját. Egymás után két teltházas orgonakoncert, Varnus Xavér a Napsugár gyermekkórus és egy fiatal zongorista társaságában igazán felejthetetlenné tette hazai és nemzetközi vendégek számára ezt a kerek évfordulót. A koncert bevétele az “Áramlat – Tiszta légzés” projekt megvalósítását segítette.

A 20 éves chartert kísérő jótékonysági koncertre a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomban került sor 2024-ben. Több mint ezer zenerajongó hallhatta a művész felejthetetlen játékát, Lutter Imre versei kíséretében. A megvásárolt jegyek bevétele a klub ifjúsági és jószolgálati programjait támogatja.

Keep Floyding koncert

Keep Floyding jótékonysági koncert, melyen egy tribute együttes ingyen zenélt a nyíregyházi közönségnek a teljes bevételt felajánlva a Gift of Life program javára. Fekete Tibor elnök szavai a koncertről: jó érzés volt a színpadon állni az unokámmal, aki pici gyermek létére teljesen átélte és érezte a segítség és az adományozás felemelő érzését.

Klubtagok előadásai

A Nyíregyházi Főiskolán havonta tartott Tudás mindenkinek sorozat mellett a klub-összejöveteleken is rendszeresen hallgatnak előadásokat. Néhány kiragadott példa. 2005. április 18-án A Rotary tagok életben maradásának esélyei szív-érrendszerei szempontból címmel tartott tájékoztatót dr. Balogh Gábor klubtársuk. Ugyancsak dr. Balogh Gábor rendkívüli élménybeszámolóját hallhatták 2005. május 2-án a Szent Jakab katolikus zarándokútról. 2006 novemberében Bárány Frigyes színművésszel találkozhattak. 2007 januárjában Bente Angell-Hansen nagykövet asszony, a Norvég Királyság magyarországi nagykövete tett látogatást a klubnál, aki szintén rotarista. Klubtagok például Dr Barabás László történész, diplomata, Dr Szabó Sarolta muzeológus, Dr Petraskó István közjegyző, Darida Olivér, Pénzes Ilona, Fekete Tibor  cégvezető, Deák László gépészmérnök-cégvezető mellett hallhatták  a Nyíregyházi Levéltár, a Jósa András Múzeum vezetőjét. A klub életében kiemelt szerepet kap a fenntartható fejlődés, a természet védelme, ennek szakavatott ismerője, Dr Kiss Ferenc nyíregyházi rotarysta több előadása is segítette a téma alaposabb ismeretét. Nemcsak izgalmas előadást hanem a munkahely megismerését is lehetővé tette több rotary klubtag, így a korom felhasználásáról, hídépítésről vagy a dohány feldolgozásáról is kaphattak izgalmas információkat.

A klub kapcsolatai, klubalapításai

Társklubok

RC Szatmárnémeti

RC Kisvárda

Klubalapítások

Rotaract Club Nyíregyháza (2006)

RC Kisvárda (2009)

A nyíregyházi klub nevéhez 2010-ig két klub alapítása fűződik. 2006 végén a Rotaract Club Nyíregyháza, 2009-ben pedig a Rotary Club Kisvárda jött létre a támogatásával.

Rotary rendezvények, programok

Közös családi programok

A klubtagok közösséggé kovácsolódása érdekében a kezdeti időktől fogva sok közös programot szerveznek. Névnapokat, születésnapokat, nőnapot, karácsonyt ünnepelnek együtt. Disznótoros rendezvényeket tartanak, klubtársaknál jönnek össze sütés-főzésre. Évente sorra kerülő programjaik a kerékpártúrák Nyíregyháza környékén és a hegymászó túrák Észak-Magyarország és Szlovákia hegyeibe. Több alkalommal voltak a Magas-Tátrában, a Szlovák Paradicsomban, a Zemplénben és a Bükkben. Kirándultak már Erdélyben is. Szerveztek bowling, ill. golf kupát, és részt vesznek a mátészalkai klub programjain, pl. kenutúrán vagy közös biciklizésen.

Közös Rotary-Rotaract rendezvény a Nyíregyházi Főiskolán

A Nyíregyházi Főiskolán, 2006. április 2-án a gimnáziumokból összehívott tehetséges, érdeklődő diákoknak a nyíregyházi Rotary és Rotaract klubok közös rendezvényt tartottak A fenntartható fejlődés és környezetünk címmel. Az előadó és a főszervező Kiss Ferenc tagtársuk volt.

Kormányzói látogatások

2006. szeptember 4-én meglátogatta a klubot Peter Christian Herbrich (RC Spittal/ Drau) kormányzó, akinek beszámoltak a klubülések látogatottságáról, a klub hangulatáról, projectjeikről és adományaikról, a Rotaract klubalapítási szándékukról és a nemzetközi kapcsolat-felvételi szándékukról. 2007 augusztusában egy Golf Party keretében látták vendégül dr. Kovács Imrét, az 1911. District első kormányzóját. Lakatos Jenő 2009. február 2-án látogatta meg a klubot, és elhozta nekik a Rotary International igazolását, amit az első nyíregyházi klub megalakulásának 75. évfordulója alkalmából adott ki. Dr. Cseri Miklós 2009. szeptember 24-én járt az RC Nyíregyházánál, és beszámolt kormányzói évének terveiről, ill. ismerkedett a klub tagjaival.

Az utóbbi években több kormányzó is meglátogatta a klubot, így vendégünk volt Sólyom Bodog, Lengyel Tamás, Réti László, Kovácsné Gila Erzsébet és Tari Annamária.

Világelnöki látogatás

2010. március 25-én John Kenny világelnök a régióba látogatott. A klub négy fővel és a cserediákokkal képviseltette magát a Miskolc-Tapolcán és Lillafüreden zajló eseményeken.

A Rotary centenáriumának megünneplése

A nyíregyháziak csatlakoztak az RC Kecskemétnek a világ összes Rotary klubjához intézett felhívásához, miszerint a centenáriumi ülésüket 2005. február 23-án helyi idő szerint délben tartsák meg, és így hozzanak létre egy 24 órás világméretű ünnepséget. Az RC Nyíregyháza a webkamerával közvetített virtuális klubülését a Hotel Centrálban tartotta meg, egy közös ebéd mellett.

Északkelet-Kárpátok Rotary Clubjainak Baráti Társasága

A 2006-ban lengyel, szlovák, ukrán, román és magyar klubok alkotta Északkelet-Kárpátok Rotary Clubjainak Baráti Társaságához (Partnership of North-East Carpathian Rotary Clubs) a 2007. április 27. és 29. között Ungváron megrendezett nemzetközi konferencián csatlakozott az RC Nyíregyháza. A csatlakozási okmányt Kovács Gábor klubelnök írta alá. (Bővebben lásd Az Északkelet-Kárpátok Rotary Clubjainak Baráti Társasága című fejezetben!)

Intercity ülés Nyíregyházán

A District 2007. november 30-ra Intercity ülést szervezett Nyíregyházára, amelyen az alkormányzóság négy klubjának vezetősége vett részt, kiegészülve a Rotaract és Inner Wheel klubokkal.

Kapcsolattartás hazai és külföldi Rotary klubokkal

A szatmárnémeti Rotary klubbal 2007 októberében vették fel a kapcsolatot. Csapatépítő tréninget tartottak Napkoron, 2008 októberében a Rotaract klubbal közösen. Részt vettek Kisvárdán, 2010 februárjában a klub első születésnapján a másik alapító klub, az RC Sátoraljaújhely képviselőivel együtt.

Születésnapi charter ünnepség a 75. évforduló alkalmából

Kettős jubileumi ünnepséget tartottak 2009. szeptember 18-án a Jósa András Múzeum felújított dísztermében, amikor a Nyíregyházi Rotary Club megalapításának 75. évfordulójára, valamint az újjáalakulásának 5. évfordulójára emlékeztek a tagok és vendégek. A jeles évfordulók alkalmából Ördögh János elnök a köszöntőjében megemlékezett az első alapítókról. A jubileumi ünnepség előtt kilenc egykori rotarista sírját keresték fel, akik Nyíregyházán lettek eltemetve.

Minden sírra egy táblácskát helyeztek el, ami azt jelzi, hogy ott a Nyíregyházi Rotary Club egyik tagja nyugszik.

Az ünnepi eseményen jelen volt a nyíregyházi származású Barabás Endre, első alkormányzó, aki nagy elismeréssel emlékezett az elődökre és biztatta a mostani tagokat a nemes feladat folytatására.

A megemlékezést színesítette az erre az alkalomra kiadott, A Nyíregyházi Rotary Club története című könyvnek a bemutatója a szerző, dr. Bordé Katalin által. Az ünnepi műsorban nagy sikert aratott a Pro Musica Leánykar és Gosztola Adél színésznő előadása.

Az RC Nyíregyháza koncerttel és ünnepi charterrel tette emlékezetessé a 10., 15. és 20. évfordulóját. Hazai partnerek, klubtársak és külföldi rotarysta barátok együtt ünnepelték a kerek évfordulókat.

EarlyAct charter ünnepség

2010. május 8-án részt vettek Nyírmeggyesen és Mátészalkán az EarlyAct klubok avatási ünnepségén. A 2009-2010. Rotary-évtől az RC Nyíregyháza patronálja az Arany János EarlyAct Clubot a Nyírmeggyesi Általános Iskolában. Megismertetik a diákokkal a Rotary lényegét, betekintést nyújtanak a Rotary által kínált lehetőségekbe, „keresztszülőként” programokkal, rendezvényekkel kedveskednek nekik.78

Elnöki éveken átívelő programok

Gift of life

A Rotary Gift of Life nemzetközi jószolgálati programjához évek óta hozzájárul az RC Nyíregyháza is, pl. a karácsonyi forgatag illetve a Keep Floyding koncert bevételével jelentős összegben támogatták a határon túli gyermekek szívműtétjét.

Az “Ajándékozz életet” kezdeményezés megható pillanatai, amikor az adományozók találkozhatnak azokkal a kis páciensekkel, akiknek az életét a Rotary clubok támogatásával a program megváltoztatta.

FABATKA

Több hónapos előkészítő munkát követően a Rotary Klub Nyíregyházi szervezetének kezdeményezésére a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézetének a szakmai koordinálásával 2024 tavaszán indult el az az olvasóvá nevelést és szövegértési készségek fejlesztését célzó Fabatka-program, mely a Nyíregyházi Tankerületi Központtal együttműködésben valósul meg. A Rotary Klub regionális népmeséket tartalmazó köteteket (nyírségi, rozsályi, csengeri népmesék) ajándékozott a programba elsőként bevont nyíregyházi Vécsey Károly Általános Iskolának, ahol a tanulók megismerkedhetnek a vidékükhöz kapcsolódó mesekinccsel, melynek következtében olvasási készségeik is fejlődnek. A tanulók felmenő rendszerben több éven át dolgozzák fel a meséket, ehhez a Nyíregyházi Egyetem tanító szakos hallgatói készítenek szövegértést ellenőrző feladatsorokat. A Rotary az olvasóvá válást motiválva az osztályokat tanulmányi kirándulással jutalmazza, a legaktívabb és legeredményesebb tanulók pedig könyvjutalmat is kapnak. A programba újabb osztályok is bevonódnak és várhatóan más intézmények is bekapcsolódnak.

POLIO

A XX. század egyik rettegett járványa, a gyermekbénulás, ez a betegség Magyarországon a szervezett életkorhoz kötött védőoltási rendszernek köszönhetően ma már valóban csak hírekből ismerhető. A fejlett országokban széles körben bevezetett oltások hatására a járványok megszűntek, de az 1988-ban elindított Globális Polio Eradikációs Kezdeményezés előtt még évente százezrek veszítették el az életüket, vagy a betegség következtében súlyos bénulásokkal kellett megküzdeniük életük során a világ 125 országában.

A Rotary International és az Egészségügyi Világszervezet által elindított, majd több nemzetközi szervezet és kiemelkedően a Bill Gates Alapítvány által támogatott átfogó oltási program sikere a betegség 99,9%-os visszaszorítása.

Az eredmények mellett azonban számtalan kihívással is meg kell küzdenünk, hiszen a háborúk, politikai konfliktusok, az egészségügyi rendszerek/oltási rendszerek instabilitása, a gazdasági krízisek, természeti katasztrófák miatt nem sikerült elérni a gyermekek 100%-os átoltottságát a világban. A megfelelő védőoltások elmaradása miatt különösen az 5 év alatti gyerekek között milliók vannak veszélyben, s bár Magyarországon a betegség csak a múlt részeként ismert, a járvány fellángolása bárhol megtörténhet.

Ahogy a világelnök Stephanie A.  Urchick a Polio elleni Világnap alkalmából (október 24) elmondta, világméretű összefogás nélkül a mégoly közelinek tűnő cél elérése – teljeskörű védőoltása az érintett fiatal korosztályoknak, így a polio mentes világ megteremtése – távolabb kerülhet.  A tájékoztatás, pénzügyi források gyűjtése fontos feladata a Nyíregyházi Rotary Clubnak is.

Több országos rendezvény aktív szervezője volt a klub, így a Bashar útja elnevezésű kampány részeként országos konferenciát szerveztek, ahol a rotarysták és szakemberek mellett megjelentek a Magyar Polio Alapítvány elnökségi tagjai. Az együttműködés, közös gondolkodás ma is tart a két szervezet között. A Rotary Akadémia elnevezésű nemzetközi konferencia kiemelt témája volt a polio elleni küzdelem. Megható pillanat volt, amikor az Alapítvány elnöke és elnökségi tagja átadta a Kovácsné Gila Erzsébet kormányzónak az általuk összegyűjtött adományt. Az együttműködés, közös gondolkodás ma is tart a két szervezet között.

2023-ban a POLIO-ra történt adomány gyűjtés tekintetében a RC Nyíregyháza Egyesület, országos szinten a legmagasabb összeggel büszkélkedhet. Ebben a gyűjtésben nagy szerepe volt az EARLY-ACT –os fiataloknak is. A polio elleni programot a klub folyamatosan támogatja.

“Eletó” projekt

Az országosan meghirdetett környezetvédelmi pályázat első helyezettje volt a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium diákcsapata. Pályázatukban megfogalmazták azokat a terveket, amelyek az iskola mellett lévő elfeledett, sőt sok helybéli által sem ismert tó életre keltésére dolgoztak ki. Programjuk szerint, amennyiben a tó rekultivációja megtörténik, lehetőség nyílik arra, hogy:

– szabadban élménybiológia órát tarthassak,

– a tó a most kialakításra kerülő iskolai tanösvény részévé válik, így több ökoszisztéma kapcsolódik össze: tavi-réti-fás,

– sokféle élőlénynek ad otthont az iskola különleges biodiverz területe,

– a tavat körülvevő pihenőpadokkal természetközeli élményt nyernek diákok,

– környezettudatosság szemléletének kialakítását segíti: a diákok tájékozódnak a természeti erőforrások védelmének fontosságáról, valamint a fenntartható vízgazdálkodásról,

– természettudományos kísérletek: a tóban végzett vizsgálatok és kísérletek lehetőséget adnak a diákoknak arra, hogy felfedezzék és tanulmányozzák a természettudományos összefüggéseket, a víz pH-jának mérése, a vízi élőlények lakóhelyi előfordulásának vizsgálata vagy az alganövekedés hatásainak megfigyelése csak néhány példa a kísérleti munkára.

A Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium diákjai támogatást nyertek céljaik eléréséhez, melyben közreműködik az RC Nyíregyháza. Tagjai szakmai tudásukkal, munkaerővel és finanszírozásban is segítik a Wesselényis diákok munkáját, mely során a náddal benőtt, feliszapolódott, szinte már-már eltűnőben lévő természetesen kialakult kis tavacskát szeretnék feléleszteni, és egy közösségi teret kialakítani, valamint oktatási célokra felhasználni az iskola rejtett természeti adottságait.

Partnerségi kapcsolat – RC Ebersberg-Grafing

 A Nyíregyházi Rotary Club 2012-ben baráti kapcsolatot létesített a német Ebersberg és Grafing közös Rotary klubjával. Az egyidejű partnerkeresés során azért esett a bajor klub választása az RC Nyíregyházára, mert abban – meghaladva a Rotary eredeti hagyományát – hozzájuk hasonlóan nők is végeznek humanitárius szolgálatot. A klubok a partnerségi szerződés aláírására (2013. szeptember 11-13.) Sopron városát választották helyszínül. Egyrészt mivel mindkét klub számára egyenlő távolságban van, de van szimbolikus jelentése is: Soprontól nem messze található a páneurópai piknik helyszíne, a határnyitás 1989-ben a német újraegyesítéshez vezető út jelentős állomása volt.

A két klub kölcsönösen támogatja egymás aktuálisan kitűzött programjainak megvalósítását. A kezdetben közösen meghatározott területek állnak a középpontban: a gyermekek és fiatalok egészségügyi, megelőzési, oktatási és orientációs programjai, a fogyatékkal élők integrációjának támogatása és a közös baráti és szabadidős programok szervezése. Ennek értelmében a bajor klub jelentős mértékben segítette a nyíregyházi Down Egyesület fejlesztő játszóparkjának kiépítését, valamint az országban egyedülálló integrált játszótér létesítését, amelynek alapkőletételénél a világelnök is jelen volt. A projekt alapgondolatát a bajor klub is átvette: egy már meglévő játszóteret szereltek fel speciális eszközökkel, amelyhez a nyíregyházi klub dokumentáció, tapasztalatok átadásával és anyagiakkal is hozzájárult. A „Legyél te is életmentő” DVD kapcsán a bajor alkormányzótól felkérés érkezett az erre vonatkozó együttműködés kidolgozására. Úgyszintén anyagiakkal támogatta a klub egy gépjármű beszerzését a bajor barátok korai fejlesztő programját segítő projektjét. Magyarországon négy klub vehet részt a Komplex Instrukciós Program Global Grant programjában, az ehhez szükséges – majdan viszonzandó – külföldi támogatás szintén a bajor társklubtól érkezett.

Viszonylagos rendszerességgel vesznek részt a két klub tagjai egymás báli rendezvényein, amelynek bevétele szintén jótékonysági célokat szolgál, így pl. a 2016-os bajor gálaesten való részvétellel a nyíregyházi klub is hozzájárult a gyermek palliatív gyógyászat támogatásához.

A kapcsolatok alapját a barátság jelenti, így került sor a nagy hagyományú Leonhardi felvonulás megtekintésére, amely az egyik legrégebbi és legnagyobb, eredetileg zarándokmenet volt, illetve a szatmári és hegyaljai túrára. Kiemelkedő esemény volt a bajor klub 15 éves charter-ünnepsége, egyúttal a partnerség 5 éves jubileuma, amely a hagyományos óriási feldíszített májusfa-állítással esett egybe. Ajándékképpen egy Rotary-jelképes napórát és egy szellemi vetélkedőt kaptak. Jellegzetes baráti találkozó volt a bajor klub Duna-menti biciklitúrája során a közös program Carnuntumban és Pozsonyban. Német barátaink közreműködésével vette fel a kapcsolatot a Nyíregyházi Egyetem és a Müncheni Műszaki Egyetem. Itt is meg kell említeni az ukrajnai barátainknak nyújtott visszatérő támogatást, amelynek során bajor közvetítéssel mobil víztisztító-berendezéseket juttattunk közösen a háború sújtotta régióknak. A két klub kapcsolattartásában nélkülözhetetlen Sigrid Weinand-Hofer barátunk lelkiismeretes munkája. Ennek keretében rendszeresen tájékoztatjuk  egymást az eseményekről, a puszta információközlésen túl kölcsönös inspirációt is nyújtva.

A bajor barátok jelentős létszámban jelentkeztek be az RC Nyíregyháza 2019-es charter ünnepségére, amelynek kísérő-programjában a város nevezeteségei mellett a LEGO-gyár meglátogatása is szerepelt. Kiemelkedett részvételük a 20 éves charter-ünnepségen 2024-ben, amelyre Albert Berger barátunk Beethoven Örömódája dallamára írt köszöntő szövegét vezetésükkel közösen énekeltük.

A jól működő kapcsolatoknak köszönhető, hogy a 2024-ben megalakult németországi magyar-országbizottságban a bajor partnerklubunk is képviseleti helyet kapott.

A hivatalos statisztikák szerint folyamatosan nő a veszélyeztetett gyermekek száma. Becslések szerint Magyarországon évente több tízezer gyermek válik bántalmazás áldozatává. A legtöbbjük csendben marad. Gyakran nem ismerik fel, hogy ami velük történik, nem normális, vagy nem tudják, kitől és hogyan kérjenek segítséget, a környezet pedig nem érzékeli a problémát vagy nem tud vele mit kezdeni.

A Rotary Club Nyíregyháza 2024-2025 elnöki évében fogalmazta meg programját, mely ezt a csendet szeretné megtörni, és lehetőséget adni a gyermekeknek és a velük foglalkozó felnőtteknek is, hogy bátran és időben léphessenek, ismerjék meg azokat az eszközöket, melyek segítenek megelőzni, felismerni, és időben kezelni a bántalmazás különböző formáit. A program és a téma ismertetésében partner volt a Nyíregyházi Egyetem. A közösen szervezett konferencia célja nem csupán tudásmegosztás volt, hanem közös felelősségvállalás is. Szakemberek, pedagógusok, szociális és egészségügyi területen dolgozók, civil szervezetek gyűltek össze, hogy párbeszédet kezdeményezzenek – és utat mutassanak.

A konferencia indító mottója: “Mert minden gyermeknek joga van a biztonságban, szeretetben és méltóságban eltöltött gyermekkorhoz. A mi dolgunk pedig az, hogy ne fordítsuk el a fejünket, hanem észrevegyük, megértsük és cselekedjünk.”

A konferencián nemzetközileg elismert gyermekvédelmi szakember előadása mellett jó gyakorlatok bemutatására is sor került.

A “My body is my body” azaz “A testem az én testem” program hazai adaptációja indult el 2025 elején, ebben a Rotary Club partnere a Tündérkert Óvoda volt. Egy elkötelezett óvodapedagógus csapat a szülők maximális támogatásával kezdték meg ennek a világ több mint 65 országában sikerrel működő program bevezetését. Az óvodai csapat az önmagában is különleges elemeket (animált dalok, játékos feladatok, segítő munkafüzet és kézikönyvek szülőknek, pedagógusoknak) saját mesével egészítették ki. A szülők egyöntetű pozitív visszajelzése és a gyermekek aktív részvétele, már a kezdeteknél tapasztalt pozitív eredmények megalapozzák a program folytatását és országos szintű kiterjesztését.

Nyíregyháza, 2026. május